brahmaklub
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Köszöntő

Kedves látogató!

 

A Fajtaklub létrehozása már régebben foglalkoztatta a tenyésztőket, mivel az elmúlt néhány évben a Nemzeti Kiállításokon ezek a madarak voltak az egyik legnagyobb példányszámban szerepeltetett díszbaromfi fajták.

A Brahma és Törpe Brahma Tenyésztők Fajtaklubja 2011.03.13-án Monoron alakult, 12 fővel. A klub megalakulásának legfőbb célja, hogy összefogjuk, egységes irányítás alá vonjuk, fejlesszük a magyarországi brahma és törpe brahma tenyésztést. Ezáltal a hazai tenyészeteket néhány éven belül európai színvonalra emeljük.

Célunk a magyar tenyésztőkben még csak pislákoló versenyszellem tüzének lángra lobbantása. Ösztönözni őket a Fajtaklub és Nemzeti Kiállításokon való részvételre, hiszen csak úgy kaphatnak képet állományaik minőségéről, ha rendszeresen összemérik madaraikat más tenyészetek legjobb példányaival.

Terveink között szerepel külföldi tenyésztők és kiállítások látogatása. A környező országok nemzeti kiállításain kiállítóként való közös részvétel megszervezése. Így országhatárainkon kívül, más nemzetek állományaival is megmérettethetők lesznek a magyar tenyészetek. Ezzel tovább népszerűsítve hazánkban ezen lenyűgöző díszbaromfikat.

Amennyiben szeretne hozzánk csatlakozni, keresse meg a klub vezetőit, ha viszont nézelődni szeretne, honlapunkon találhat képeket, információkat, szakmai anyagokat.

 

Kellemes időtöltést kívánunk!

 
Klubtagok Linkjei
 
MGKSZ Fajtaklubok
 
Külföldi Fajtaklubok
 
Számláló
Indulás: 2011-04-18
 

IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    A Kispesti Kisszínház bemutatja Molnár Ferenc: Liliom c. darabját, 2012.05.18-án 19 órakor, a KMO Mûvelõdési Házban!    *****    JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS    *****    IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉ    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    Horkolás - Asonor horkolásgátló orrcsepp - Csupán 5300 Ft akciós áron a Lágymányos Patika webshopjában!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    Asztaldíszek, koszorúslány-csokor - www.e-virag.hu    *****    SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)